Áttekintő Show
A modern társadalom egyik legmegdöbbentőbb egészségügyi paradoxona a csecsemőkori elhízás robbanásszerű növekedése, amely különösen azokban a közösségekben jelentkezik erősen, ahol a táplálkozás minősége vagy mennyisége időszakosan bizonytalan. Első pillantásra ez az összefüggés logikátlan: hogyan vezethet a szűkös élelmiszerellátottság egy olyan állapothoz, mint az elhízás? A válasz a biológiai túlélés ősi mechanizmusaiban, a magzati programozásban és az epigenetika finomhangolt rendszerében rejlik, amelyek alapvetően meghatározzák, hogyan kezeli a gyermek szervezete a kalóriákat és a tápanyagokat a születés utáni években.
Ez a jelenség rávilágít arra, hogy a csecsemőkori elhízás nem csupán a túlzott kalóriabevitel egyszerű következménye, hanem egy komplex biológiai válasz a környezeti stresszre. Ahhoz, hogy megértsük ezt a mélyen gyökerező folyamatot, vissza kell mennünk az időben, egészen a fogantatás pillanatáig, sőt, még korábbra, az anya táplálkozási történetéig.
A modern paradox: Elhízás a hiány árnyékában
A globális egészségügyi statisztikák azt mutatják, hogy a gazdaságilag kevésbé fejlett vagy instabil régiókban élők gyakran küzdenek kettős teherrel: egyszerre van jelen a tápanyaghiány (mikrotápanyagok hiánya, alultápláltság) és a kalóriadús, de tápanyagszegény étrendből fakadó túlsúly. Ez az ellentmondásos állapot, az úgynevezett „átmeneti táplálkozás” (nutritional transition), azt jelenti, hogy a szegényebb háztartásokban élő csecsemők és kisgyermekek szervezete már az anyaméhben felkészül egy esetleges éhezésre, miközben a születés utáni környezetben gyakran találkoznak feldolgozott, olcsó és magas energiatartalmú élelmiszerekkel.
Amikor egy várandós anya nem jut hozzá megfelelő, kiegyensúlyozott táplálékhoz, vagy ha a táplálékellátás bizonytalan (például szezonális hiányok vagy gazdasági nehézségek miatt), a magzat szervezete stresszreakciót indít. A magzat arra programozza magát, hogy a rendelkezésre álló kevés energiát a lehető leghatékonyabban hasznosítsa és raktározza. Ez a fajta metabolikus spórolás életmentő lehet egy valódi éhínség idején, de a bőséges, nyugati típusú étrenddel találkozva azonnal elhízáshoz vezet.
A magzat úgy készül fel a világra, hogy a rendelkezésére álló erőforrások alapján állítja be az anyagcseréjének sebességét. Ha az erőforrások szűkösek, a szervezet takarékos üzemmódra kapcsol, ami a későbbi életben az elhízás melegágya lehet.
A szűkös élelmiszerellátottság tehát nem feltétlenül az éhezést jelenti, hanem sokkal inkább a minőségi, vitaminokban és ásványi anyagokban gazdag táplálékhoz való tartósan bizonytalan hozzáférést. Ez a bizonytalanság pedig az anyai stressz hormonok (például a kortizol) szintjét is megemeli, amelyek közvetlenül befolyásolják a magzat fejlődő anyagcseréjét és zsírszövetének kialakulását.
Az éhezés öröksége: A takarékos fenotípus elmélete
A meglepő összefüggés biológiai alapját David Barker professzor nevéhez fűződő, úgynevezett takarékos fenotípus elmélete (Thrifty Phenotype Hypothesis) adja. Ez az elmélet, amelyet ma már a fejlődés eredetű egészség és betegség (DOHaD) keretében vizsgálunk, azt állítja, hogy a magzati és csecsemőkori környezeti hatások (különösen a táplálkozási korlátozások) tartósan programozzák az egyén anyagcseréjét.
A magzat a méhen belüli alultápláltság hatására lelassítja a növekedését, és a létfontosságú szervekre (agy, szív) koncentrálja a korlátozott tápanyagellátást. Ezzel párhuzamosan a hasnyálmirigy, a vese és a máj fejlődése is megváltozik. Ezek a szervek a felnőttkori metabolikus szindróma kialakulásában kulcsszerepet játszanak.
A takarékos fenotípus fő jellemzője, hogy a szervezet rendkívül érzékennyé válik az inzulinra, és minden bevitt kalóriát igyekszik zsírként raktározni, mivel a belső biológiai órája azt súgja: a következő étkezés bizonytalan. Ez a programozás rendkívül hatékony zsírfelhalmozáshoz vezet, amint a gyermek a születés után bőséges, gyakran szénhidrátokban gazdag táplálékhoz jut. Az első évben tapasztalt gyors súlygyarapodás, ami a szülők számára gyakran a „behozott” fejlődés jele, valójában a csecsemőkori elhízás első, kritikus lépése lehet.
A tanulmányok kimutatták, hogy azok a csecsemők, akik alacsony születési súllyal jöttek a világra, de az első hat hónapban gyorsan gyarapodtak a súlyukban, sokkal nagyobb eséllyel lesznek túlsúlyosak és inzulinrezisztensek a felnőttkorukra. A szervezetük egyszerűen nem tudja kezelni a hirtelen jött bőséget.
Az anyaméh mint programozó központ
Az anyai táplálkozás minősége a terhesség alatt kritikus ablakot nyit az anyagcsere programozására. A magzat fejlődő szervei rendkívül érzékenyek a tápanyagellátás ingadozásaira. A programozás nem csak a kalóriamennyiségre, hanem a makro- és mikrotápanyagok arányára is kiterjed.
Ha az anya étrendje magas feldolgozott szénhidrátokban és telített zsírokban, de szegény esszenciális zsírsavakban (omega-3) és vitaminokban (D-vitamin, folsav), még akkor is bekövetkezhet a káros programozás, ha a kalóriabevitel elvileg megfelelő. A tápanyagok minősége itt felülírja a mennyiséget. Ez különösen igaz azokra a közösségekre, ahol a szűkös anyagiak miatt az olcsó, de tápanyagszegény élelmiszerek dominálnak.
A magzat hasnyálmirigyének béta-sejtjei, amelyek az inzulint termelik, a méhen belüli környezeti jelzések alapján állítják be a működésüket. A táplálkozási stressz csökkentheti a béta-sejtek számát vagy működését, ami felnőttkorban a 2-es típusú cukorbetegség kockázatát növeli.
A szűkös élelmiszerellátottság által kiváltott stressz nem csak fizikai, hanem hormonális úton is hat. A magas kortizolszint megváltoztatja a magzat zsírelosztását, elősegítve a viscerális zsír (hasűri zsír) lerakódását, amely a felnőttkori szív- és érrendszeri betegségek és a metabolikus szindróma fő rizikófaktora. Ennek a programozásnak a következménye az, hogy a gyermek már eleve olyan anyagcserével jön világra, amely hajlamos a túlzott zsírfelhalmozásra, különösen akkor, ha az étrendje hirtelen megváltozik a születés után.
Az epigenetika szerepe: Hogyan írja át a hiány a géneket?
Az epigenetika az a tudományág, amely segít megérteni, hogyan befolyásolják a környezeti tényezők a génkifejeződést anélkül, hogy megváltoztatnák a DNS szekvenciáját. A szűkös élelmiszerellátottság kiváló példa arra, hogyan működik az epigenetikai programozás: a táplálkozási stressz „felcímkézi” a géneket, megváltoztatva azok aktivitását.
A legfontosabb epigenetikai mechanizmusok közé tartozik a DNS metilációja és a hiszton módosítások. Ezek a változások befolyásolják azokat a géneket, amelyek a tárolásért, az étvágy szabályozásáért és az inzulinérzékenységért felelnek. Például, ha a magzat hiányban szenved, az étvágyat és a zsírtárolást szabályozó gének úgy módosulhatnak, hogy a gyermek felnőttkorában sokkal erősebb éhségérzetet tapasztaljon, és a bevitt energiát sokkal hatékonyabban raktározza el.
Ez a programozás nem csak a csecsemő egészségére van hatással, hanem átörökíthető is. A kutatások azt sugallják, hogy a nagyszülők által átélt éhínség vagy táplálkozási stressz epigenetikai nyomot hagyhat, amely befolyásolja az unokák metabolikus egészségét. Ez a generációkon átívelő örökség magyarázza, miért nehezebb a szegénységben felnövő családoknak megtörni az elhízás és a krónikus betegségek körforgását.
A korai táplálkozási stressz tehát nem csak a születési súlyt befolyásolja, hanem a gyermek egész életére szóló „metabolikus térképet” készít. Ha a gyermek szervezete takarékos üzemmódra van állítva, még a normálisnak tekinthető kalóriabevitel is túlzottnak fog tűnni a biológiai rendszere számára, ami elkerülhetetlenül a csecsemőkori elhízás felé tereli.
A korai táplálási gyakorlatok hatása
A születés utáni időszak kulcsfontosságú, hiszen ekkor dől el, hogy a méhen belül szerzett takarékos programozás aktiválódik-e, vagy sikeresen átprogramozható. A korai táplálás módja döntő jelentőségű.
Az anyatej védő szerepe
Az anyatejes táplálás bizonyítottan védelmet nyújt a csecsemőkori elhízás ellen. Ennek több oka is van:
- Saját szabályozás: Az anyatejes csecsemők általában jobban szabályozzák a bevitelüket (demand feeding). Ők maguk döntik el, mikor és mennyit esznek, ami segít kialakítani a telítettség érzetének megfelelő felismerését.
- Összetétel: Bár az anyatej összetétele változik (például az anya étrendjétől függően), általában alacsonyabb a fehérjetartalma, mint a legtöbb tápszernek. A magas fehérjebevitel csecsemőkorban összefüggésbe hozható a későbbi elhízással, mivel stimulálja az inzulinszerű növekedési faktor (IGF-1) termelését.
- Hormonális faktorok: Az anyatej tartalmazza a jóllakottságot szabályozó hormonokat, mint például a leptint, amelyek segítik a baba szervezetébe beépíteni a megfelelő étvágykontrollt.
A tápszeres táplálás kihívásai
A tápszeres táplálás, különösen a túltáplálás, felerősítheti a takarékos fenotípus hatásait. A szülők, akik maguk is élelmiszerellátottsági bizonytalanságot éltek át, hajlamosak lehetnek arra, hogy a csecsemőt túlkorán és túl nagy mennyiségű tápszerrel etessék, mivel a gyors súlygyarapodást az egészség és a jólét jeleként értelmezik. A tápszerrel etetett csecsemők súlygyarapodása gyakran gyorsabb, ami, ha a gyermek anyagcseréje eleve raktározásra van programozva, gyorsan vezethet elhízáshoz.
Egy másik kritikus pont a szilárd ételek bevezetése. Ha a szülők a szűkös anyagiak miatt elsősorban olcsó, magas cukortartalmú püréket vagy gabonapelyheket választanak, az tovább rontja a helyzetet. Ezek az ételek gyors vércukorszint-emelkedést okoznak, ami állandó inzulinválaszt provokál, és végül inzulinrezisztenciához vezethet.
| Jellemző | Anyatejes táplálás | Tápszeres táplálás (túltáplálás) |
|---|---|---|
| Fehérjebevitel | Alacsonyabb, optimális | Magasabb, gyorsabb IGF-1 növekedés |
| Étvágyszabályozás | Magasabb (leptin, saját szabályozás) | Alacsonyabb, passzív bevitel |
| Inzulinválasz | Stabilabb, lassúbb | Gyorsabb, nagyobb terhelés a béta-sejtekre |
| Elhízás kockázata | Alacsonyabb | Magasabb, különösen takarékos fenotípus esetén |
A stressz és a túltáplálás pszichológiája
A szűkös élelmiszerellátottság gyakran kéz a kézben jár a gazdasági és pszichoszociális stresszel. Ez a stressz nem csak az anyaméhben hat a magzatra, hanem a születés után is befolyásolja a szülői viselkedést.
A szülők, akik maguk is traumatikus élményeket éltek át az éhezéssel vagy a bizonytalan táplálkozással kapcsolatban, hajlamosak a gyermeküket túlzottan etetni. Ez a viselkedés a „szerezz be, mielőtt elfogy” mentalitásból fakad. Számukra a kövér, jól táplált csecsemő a szülői siker és a biztonság garanciája. Ez a fajta szülői túletetés (parental overfeeding) nem a szeretet hiányából fakad, hanem a mélyen gyökerező szorongásból, hogy gyermekük ne szenvedjen hiányt.
Amikor a család pénzügyi helyzete szűkös, a szülők hajlamosak a gyermek sírását vagy nyugtalanságát automatikusan éhséggel azonosítani, és azonnal ételt kínálni. Ez megakadályozza, hogy a csecsemő megtanulja megkülönböztetni az éhség, a szomjúság, a fáradtság vagy a kényelmetlenség jelzéseit. A táplálék így érzelmi szükségletek kielégítésére szolgáló eszközzé válik, ami már csecsemőkortól megalapozza az érzelmi evést.
Ezen túlmenően, a stressz hatására megváltozik a szülők hormonális egyensúlya is, ami csökkentheti az anyai érzékenységet a csecsemő finom jelzéseire. A krónikusan stresszes szülő kevésbé képes azonosítani, hogy gyermeke valóban éhes-e, vagy csak vigasztalásra van szüksége, ami tovább növeli a túletetés kockázatát.
A szűkös élelmiszerellátottság által generált szorongás gyakran vezet ahhoz, hogy a szülők az ételt a szeretet és a biztonság szinonimájaként használják, ami hosszú távon megzavarja a gyermek természetes étvágykontrollját.
Táplálkozási bizonytalanság és a választott élelmiszerek minősége
A szűkös élelmiszerellátottság ritkán jelent teljes hiányt, sokkal inkább minőségi kompromisszumot. A szegényebb családok gyakran olyan környezetben élnek, ahol a friss, egészséges élelmiszerek (zöldségek, gyümölcsök, teljes kiőrlésű gabonák) drágák vagy nehezen hozzáférhetők (ún. „élelmiszer sivatagok”). Ezzel szemben az olcsó, feldolgozott, tartós élelmiszerek (magas cukor-, só- és rossz zsírtartalmú termékek) könnyen elérhetők.
Ez a gazdasági kényszer azt eredményezi, hogy a csecsemők és kisgyermekek étrendje már korán ismételten magas energiatartalmú, de alacsony mikrotápanyagtartalmú ételeket tartalmaz. Ez a fajta étrend tökéletesen illeszkedik a takarékos fenotípus által programozott anyagcseréhez: a szervezet megkapja a jelet, hogy sok kalória van, de kevés hasznos tápanyag, ezért azonnal raktározásba kezd.
A feldolgozott élelmiszerek szerepe
A feldolgozott élelmiszerekben található finomított cukrok és keményítők gyorsan megemelik a vércukorszintet. A takarékos fenotípusú csecsemő, akinek a szervezete már eleve érzékenyebb az inzulinra, túlzottan reagál erre a terhelésre. A hasnyálmirigy nagy mennyiségű inzulint termel, ami nem csak a zsírtárolást segíti elő, de hosszú távon kimerítheti a sejteket, előidézve az inzulinrezisztenciát.
A korai táplálkozási minták kialakulása itt kritikus. Ha a gyermek ízlelőbimbói már csecsemőkorban hozzászoknak a magas cukor- és sótartalmú ízekhez, sokkal nehezebb lesz később elfogadnia a természetes, kevésbé intenzív ízeket (zöldségek, gyümölcsök). Ez a preferencia már kora gyermekkortól befolyásolja az étrend minőségét, konzerválva a csecsemőkori elhízás felé vezető utat.
A táplálkozási bizonytalanság tehát egy ördögi kört hoz létre: a szegénység élelmiszer-minőségi kompromisszumokhoz vezet, amelyek károsan programozzák a magzatot, a programozott anyagcsere pedig a felnőttkori krónikus betegségek kockázatát növeli, tovább nehezítve a gazdasági helyzet javítását.
A gyors súlygyarapodás veszélyei csecsemőkorban
Bár a csecsemők súlygyarapodása az első évben természetes és szükséges, a túlzott vagy túl gyors gyarapodás egyértelmű rizikófaktor. A gyors súlygyarapodás nem csak a testtömeg növekedését jelenti, hanem a zsírsejtek számának és méretének növekedését is.
Az adipozitás (zsírtartalom) kialakulása kritikus időszakokban történik, beleértve a magzati kort és a csecsemőkor első hat hónapját. Ha ebben az időszakban a gyermek szervezete gyors ütemben halmoz fel zsírsejteket, azok a sejtek megmaradnak, és a felnőttkori elhízás alapját képezik. A szűkös élelmiszerellátottság miatt takarékos üzemmódra állított szervezet ezt a gyors gyarapodást azonnal a túlélési stratégia megerősítéseként értelmezi.
Kockázati tényezők azonosítása
A gyermekorvosok és védőnők számára létfontosságú a gyors súlygyarapodás korai felismerése, különösen az alacsony születési súlyú vagy táplálkozási stressznek kitett anyáktól született csecsemőknél.
- Alacsony születési súly, majd gyors növekedés: A legmagasabb kockázatú csoport. A test megpróbálja „behozni” a hiányt, de a biológiai programozás miatt túlzottan zsírt raktároz.
- Magas BMI az első hat hónapban: Ha a csecsemő súlya és hossza aránytalanul nő (gyors súlygyarapodás hosszanti növekedés nélkül), ez a zsírfelhalmozódás jele.
- Korai szilárd étel bevezetés: Különösen a magas cukortartalmú ételek bevezetése a negyedik hónap előtt.
A túlzott súlygyarapodás hosszú távon nem csak a felnőttkori elhízás kockázatát növeli, hanem már gyerekkorban is összefüggésbe hozható a magas vérnyomással, a diszlipidémiával (vérzsír eltérések) és a korai inzulinrezisztenciával. Ez azt jelenti, hogy a szűkös élelmiszerellátottság öröksége már kisgyermekkorban láthatóvá válik krónikus egészségügyi problémák formájában.
Gyakorlati tanácsok kismamáknak: A kiegyensúlyozott kezdet
A felismerés, miszerint a táplálkozási stressz programozza a gyermeket, kulcsfontosságú. Bár a gazdasági körülmények nem mindig változtathatók meg azonnal, a tudatos táplálkozással és a szülői viselkedés megváltoztatásával tompíthatók a takarékos fenotípus káros hatásai.
1. Terhesség alatti optimalizálás
A terhesség alatt a legfontosabb a mikrotápanyagok megfelelő bevitele. Ha a szűkös élelmiszerellátottság miatt a minőségi élelmiszerek korlátozottan állnak rendelkezésre, a fókusz a vitamin- és ásványianyag-pótlásra helyeződjön.
- Fókusz a minőségi fehérjére: Még ha a hús drága is, a hüvelyesek, tojás és tejtermékek biztosítják a magzati fejlődéshez szükséges aminosavakat.
- Omega-3 zsírsavak: Ezek elengedhetetlenek az agy és az anyagcsere fejlődéséhez. Ha a halak nem hozzáférhetők, a táplálékkiegészítők segíthetnek ellensúlyozni a hiányt.
- Stresszkezelés: A krónikus anyai stressz csökkentése (mozgás, megfelelő pihenés) csökkenti a kortizolszintet, ezáltal enyhíti a magzati programozás mértékét.
2. A korai csecsemőkor táplálása
A születés utáni időszakban a legfontosabb a gyors súlygyarapodás elkerülése, különösen az első hat hónapban.
Anyatejes táplálás előnyben részesítése: Ez a legtermészetesebb védelem a takarékos fenotípus túlzott raktározása ellen. Az anyatej dinamikus összetétele jobban igazodik a csecsemő szükségleteihez, és támogatja a saját szabályozáson alapuló evést.
Tudatos tápszerhasználat: Ha tápszeres táplálás szükséges, szigorúan be kell tartani az adagolási útmutatót. Kerülni kell a túlzott töménységű tápszer készítését és a cumisüveg folyamatos felkínálását (amely passzív túlfogyasztást eredményez). A babát nem szabad „kiüríteni” az üveget. A jóllakottság jeleinek tiszteletben tartása kulcsfontosságú.
3. A szilárd ételek bevezetése
A hatodik hónap körüli hozzátáplálás során kiemelten fontos a minőségi, alacsony energiájú, de tápanyagban gazdag ételek előtérbe helyezése. Ez különösen nehéz lehet szűkös élelmiszerellátottság esetén, de a kreativitás segíthet.
Kerülni kell a magas cukortartalmú bébiételeket, gyümölcsleveket és finomított gabonapelyheket. Az első ételek legyenek zöldségek (például brokkoli, édesburgonya, tök), amelyek elősegítik az egészséges ízpreferenciák kialakulását.
A szilárd ételek bevezetésekor a cél nem a kalória gyors növelése, hanem a tápanyagok és az ízvilág fokozatos bővítése. A zöldségek előtérbe helyezése segít megelőzni a túlzott inzulinválaszt.
A leptin és az éhség programozása
A méhen belüli programozás egyik legfontosabb hormonális következménye a leptinrezisztencia kialakulása. A leptin a zsírsejtek által termelt hormon, amely a telítettség érzetét küldi az agyba. Ideális esetben, ha a zsírraktárak megtelnek, a leptinszint emelkedik, és az étvágy csökken.
Azok a csecsemők, akik táplálkozási stressznek voltak kitéve, hajlamosak a leptinrezisztenciára. Ez azt jelenti, hogy bár a zsírszövetük elkezd növekedni, az agyuk nem kapja meg a megfelelő telítettségi jelet. A gyermek szervezete folyamatosan éhségérzetet jelez, még akkor is, ha valójában bőségesen táplálkozik. Ez a biológiai késztetés az egyik fő oka annak, hogy a takarékos fenotípusú gyermekek hajlamosak a túlfogyasztásra és a csecsemőkori elhízásra.
A leptinrezisztencia kialakulását tovább súlyosbíthatja a magas fehérjebevitel csecsemőkorban, ami felborítja a hormonális egyensúlyt. Az anyatej segít fenntartani a normális leptinérzékenységet, míg a túltáplálás, különösen a nagy mennyiségű tápszer, gyorsan felboríthatja ezt a finom egyensúlyt.
A szociális támogatás jelentősége
A szűkös élelmiszerellátottság problémáját nem lehet kizárólag egyéni felelősséggel kezelni. A rendszerszintű megoldások, mint például a terhesgondozásba integrált táplálkozási tanácsadás, a mikrotápanyag-pótlás biztosítása és a szociális hálók megerősítése alapvető fontosságúak.
Azoknak a kismamáknak, akik gazdasági nehézségekkel küzdenek, szükségük van a gyakorlati segítségre:
- Hozzáférhető, minőségi élelmiszerek: Programok, amelyek támogatják a friss zöldségek és gyümölcsök vásárlását, szemben az olcsó, feldolgozott élelmiszerekkel.
- Személyre szabott táplálkozási oktatás: Tanácsok arról, hogyan lehet a legolcsóbb, de tápanyagban leggazdagabb ételeket beépíteni a terhességi és csecsemőkori étrendbe (pl. lencse, bab, szezonális zöldségek).
- Pszichológiai támogatás: Segítség a szorongás és a stressz kezelésében, hogy elkerülhető legyen a túletetés, mint stresszre adott válasz.
A csecsemőkori elhízás elleni küzdelem egyben a szegénység és a társadalmi egyenlőtlenségek elleni küzdelem is. Amíg a családok nem jutnak hozzá a megfelelő minőségű táplálékhoz, és nem élnek stresszmentes környezetben, addig a biológiai programozás továbbra is generációról generációra örökíti tovább a metabolikus kockázatokat.
A jövő generációinak védelme
A szűkös élelmiszerellátottság és csecsemőkori elhízás közötti meglepő összefüggés megértése alapvetően változtatja meg a prevenció megközelítését. Nem elég a kalóriabevitel korlátozására fókuszálni; a hangsúlyt a programozás korai szakaszaira, az anyai egészségre és a táplálék minőségére kell helyezni.
A cél az, hogy a takarékos fenotípus „éberségét” csökkentsük. Ezt úgy érhetjük el, hogy a méhen belüli és a korai csecsemőkori környezetet a lehető legkiegyensúlyozottabbá tesszük, minimalizálva a táplálkozási bizonytalanságból fakadó stresszt. A korai táplálás során a lassú, kiegyensúlyozott súlygyarapodás elősegítése, az anyatejes táplálás támogatása és a tápanyagdús, alacsony cukortartalmú szilárd ételek bevezetése jelenti a leghatékonyabb védelmi vonalat.
A metabolikus programozás visszafordítása nehéz, de nem lehetetlen. A tudatos szülői magatartás, a védőnők és orvosok korai beavatkozása, valamint a társadalmi rendszerek támogatása révén lehetőségünk van arra, hogy megtörjük az elhízás örökségét, és egészségesebb alapot teremtsünk a jövő generációi számára.
