Görcsös próbálkozás helyett elengedés: amikor a baba akkor jön, amikor akar

Amikor a vágy egy gyermek után átlépi a mindennapi gondolatok határát, és központi, mindent felemésztő hivatássá válik, gyakran érezzük, hogy minden erőnkkel akarnunk kell a sikert. A modern világban megszoktuk, hogy a céljainkat kemény munkával, tervezéssel és kontrollal érjük el. Ez a gondolkodásmód azonban, ami a karrierben vagy a sportban sikeres, a babavárás finom, biológiai folyamatában könnyen visszájára fordulhat. A görcsös próbálkozás, a ciklus minden napjának percre pontos megtervezése nem csak kimerítő, de paradox módon éppen azt akadályozhatja, amiért küzdünk: a spontán, örömteli fogantatást. Az elengedés babavárás időszakában nem passzivitást jelent, hanem tudatos döntést a stressz csökkentésére és a test természetes ritmusának tiszteletben tartására.

A fogantatás nem egy projekt, hanem egy csoda, amelynek időzítése gyakran kívül esik a mi akaratunkon és irányításunkon. Sok pár számára eljön az a pont, amikor az orvosi kivizsgálások, a hőmérőzés és az ovulációs tesztek sorozata után ráébrednek: a megoldás talán nem a még több erőfeszítésben, hanem éppen az elcsendesedésben rejlik. Ez a cikk arról szól, hogyan találhatjuk meg az egyensúlyt a reményteljes várakozás és a mindent felőrlő kontroll között, és miként teremthetünk olyan belső környezetet, amely befogadóvá teszi a testet a fogantatásra, amikor eljön az ideje.

A túlzott akarás paradoxona: amikor a kontroll a legnagyobb ellenség

Az emberi elme szereti a kontrollt. Ha valamit nagyon akarunk, hajlamosak vagyunk megtervezni, mérni és optimalizálni a folyamatot. A babatervezés esetében ez a kontrollmánia a ciklus állandó monitorozásában, a szexuális együttlétek kötelezővé tételében és a „termékenységi ablak” körüli stresszben nyilvánul meg. Ez a szigorú menetrend azonban elveszi az intimitásból a spontaneitást és a romantikát, teherré és feladattá degradálja a kapcsolatot.

A paradoxon abban rejlik, hogy minél jobban igyekszünk irányítani a biológiai folyamatokat, annál nagyobb stresszt generálunk. A stressz pedig, mint tudjuk, az egyik legnagyobb gátja a sikeres fogantatásnak. A testünk nem tudja megkülönböztetni, hogy a stressz forrása egy munkahelyi határidő vagy a teherbeesés görcsös akarása. A reakció ugyanaz: a túlélési üzemmód aktiválódik.

„A fogantatás nem egy logisztikai feladat. Ha az életet túlélési harcként éli meg a test, miért akarna még egy életet befogadni?”

A modern társadalom elvárásai is súlyos terhet rónak a párokra. A 30-as éveikben járó nők gyakran érzik a biológiai óra ketyegését, amit a környezet jó szándékú, de nyomasztó kérdései csak fokoznak. A teherbeesés stressz hatására a hormonális rendszer felborul, ami közvetlenül befolyásolhatja az ovulációt és a méhnyálkahártya állapotát. A kontroll iránti vágyunk valójában a félelemből fakad: a félelem attól, hogy nem sikerül, hogy nem vagyunk elég jók, vagy hogy kicsúszunk az időből.

Az elengedés első lépése annak felismerése, hogy a folyamat egy része nem irányítható. El kell fogadnunk, hogy megtettünk minden tőlünk telhetőt (egészséges életmód, orvosi tanácsok betartása), de a végeredmény már nem a mi kezünkben van. Ez a felismerés óriási terhet vehet le a vállunkról, és lehetőséget ad arra, hogy a fókuszt a külső teljesítményről a belső jólétre helyezzük át.

A stressz biológiai árnyoldala: miért gátolja a túlzott akarás a termékenységet?

A stressz és a termékenység közötti kapcsolatot ma már számos tudományos kutatás igazolja. Amikor a szervezet krónikus stressz alatt áll – ami a görcsös próbálkozás velejárója –, aktiválódik a hipotalamusz-hipofízis-mellékvese (HPA) tengely. Ez a tengely felelős a stresszhormonok, mint például a kortizol és az adrenalin termeléséért. Ezek a hormonok létfontosságúak a rövid távú veszélyhelyzetekben, de tartósan magas szintjük komoly zavarokat okoz a reproduktív rendszerben.

A kortizol „lopja” azokat a prekurzor hormonokat (például a progeszteron előanyagait), amelyekre a nemi hormonok szintéziséhez lenne szükség. Ha a test prioritásként a túlélést kezeli, háttérbe szorítja a szaporodást. A magas kortizolszint megzavarhatja a GnRH (gonadotropin-felszabadító hormon) pulzáló kibocsátását, ami közvetlenül befolyásolja az LH (luteinizáló hormon) és FSH (follikulus stimuláló hormon) termelődését. Ennek eredménye lehet rendszertelen ovuláció, vagy akár anovuláció (petesejt elmaradása).

Ráadásul a stressz hatással van a méh vérellátására is. A megnövekedett adrenalin szint érszűkületet okozhat, ami csökkenti a méh és a petefészkek oxigén- és tápanyagellátását. Egy rosszul ellátott méhnyálkahártya kevésbé alkalmas a beágyazódásra, még akkor is, ha a fogantatás megtörtént. Ezért a termékenység növelése stressz nélkül alapvető fontosságú. Nem elég csak a fizikai egészségre koncentrálni; a mentális és érzelmi állapotunk éppolyan meghatározó.

A férfiak esetében sem elhanyagolható a stressz hatása. A krónikus feszültség ronthatja a spermiumok minőségét, mozgékonyságát és számát. A babavárás pszichológia tehát nem csak a női oldalra korlátozódik; a páros stresszkezelés kulcsfontosságú a sikeres fogantatáshoz. Az elengedés itt azt jelenti, hogy tudatosan csökkentjük a HPA tengely terhelését, teret engedve a paraszimpatikus idegrendszernek, a „pihenj és eméssz” állapotnak.

Az elengedés mint aktív folyamat: a lelki blokkok feloldása

Sokan tévesen azt gondolják, hogy az elengedés passzív beletörődést jelent, a fehér zászló felvonását. Valójában az elengedés babavárás kontextusában egy rendkívül aktív, tudatos lelki munka. Ez a munka magában foglalja a múltbeli traumák, a szülői minták és a saját magunkra vonatkozó elvárások felülvizsgálatát. A meddőség lelki okai gyakran mélyen gyökereznek a tudattalanban, és csak akkor oldhatók fel, ha hajlandóak vagyunk szembenézni velük.

Gyakran előfordul, hogy a női test tudattalanul „nemet mond” a fogantatásra, mert a várandóssághoz kapcsolódó negatív hiedelmek vagy félelmek erősebbek, mint a tudatos vágy. Lehet ez a félelem az anyaság felelősségétől, a saját anyával való kapcsolat rendezetlensége, vagy a szüléssel járó fájdalomtól való rettegés. Ezek a belső konfliktusok energetikai blokkokat hoznak létre, amelyek fizikai szinten is megjelenhetnek.

Az elengedés egyik legfontosabb aspektusa a bizalom visszaszerzése a saját testünkben. Amikor hónapokig, vagy évekig hiába próbálkozunk, könnyen kialakulhat egyfajta harag vagy csalódottság a testünk felé, amiért „cserben hagyott” minket. Ezt a negatív párbeszédet fel kell váltani az elfogadással és a szeretettel. Támogassuk a testünket, ne ostorozzuk. Ez magában foglalja a táplálkozásunk, a mozgásunk és a pihenésünk tudatos optimalizálását.

A lelki blokkok feloldásában segíthet a terápia, a meditáció, vagy akár a kreatív önkifejezés. A lényeg, hogy teret adjunk az elfojtott érzelmeknek. A túlzott akarás gátolja a teherbeesést, mert elvonja a figyelmet a belső folyamatokról, és a külső teljesítményre fókuszál. Amikor elengedjük az eredményt, felszabadul az az energia, amit eddig a küzdelemre fordítottunk, és ez az energia a gyógyulásunkat szolgálhatja.

Ne feledjük, hogy a fogantatás egy befogadó állapotot igényel. A küzdelem és az erőlködés kizárólagosan maszkulin energiák. A befogadás, a megengedés és a türelem viszont feminin energiák, amelyek létfontosságúak a teherbeeséshez. A tudatos elengedés segít visszatérni ehhez az alapvető, befogadó női minőséghez.

Az időkeretek lebontása: a ciklus mint szent folyamat

A modern orvostudomány és a termékenységi ipar gyakran redukálja a női ciklust egy szűk, 24-48 órás időablakra, amit maximális hatékonysággal kell kihasználni. Ez a megközelítés eltávolít minket a ciklusunk természetes ritmusától és a testünk bölcsességétől. Az elengedés magában foglalja a ciklus szent folyamatként való újraértelmezését, nem pedig egy megoldandó problémaként.

Amikor a babatervezés a naptár és az ovulációs teszt diktátuma alá kerül, a szexuális élet elveszíti örömét. Az együttlét célja a projekt teljesítése lesz, nem pedig a szerelem kifejezése. Ez a nyomás mindkét felet stresszeli, és csökkenti a libidót, ami ironikus módon tovább rontja az esélyeket. Az elengedés azt jelenti, hogy visszatérünk a spontán, örömteli intimitáshoz.

A termékenységi tudatosság (FAM) hasznos eszköz lehet, de csak akkor, ha nem válik görcsös monitorozássá. Ismerjük a testünk jelzéseit, de ne engedjük, hogy ezek a jelek uralják a mindennapjainkat. A méhnyaknyák vizsgálata, a bazális hőmérséklet mérése hasznos információkat szolgáltat, de ha ezek az adatok minden reggel szorongást okoznak, akkor érdemes visszalépni. Koncentráljunk inkább a ciklus minden fázisának támogatására, ahelyett, hogy csak az ovulációra fókuszálnánk.

A ciklus négy fázisa (menstruáció, follikuláris fázis, ovuláció, luteális fázis) mindegyike egyedi igényeket támaszt a női testtel szemben. Az elengedés része az is, hogy elfogadjuk, hogy a menstruáció alatt pihenésre van szükségünk, a follikuláris fázisban van a legtöbb energiánk, és a luteális fázisban a befelé fordulás segíti a progeszteron termelődését. Ez a fajta ciklusbarát életmód önmagában is csökkenti a stresszt, és támogatja a hormonális egyensúlyt.

A gyász feldolgozása: a meg nem történt fogantatások elfogadása

A meddőségi utazás során a párok folyamatosan szembesülnek a meg nem valósult remények sorozatával. Minden eljött menstruáció egy apró gyászt jelent, egy lehetséges élet elvesztését. Ha ezeket az érzéseket elfojtjuk, azok felhalmozódnak, és mentális teherként nehezednek ránk. Az elengedés babavárás idején magában foglalja a gyászmunkát is.

Fontos, hogy teret adjunk a csalódottságnak, a haragnak és a szomorúságnak. Ezek az érzések természetesek, és nem szabad bűntudatot éreznünk miattuk. A gyász feldolgozása lehetővé teszi, hogy lezárjuk az elmúlt ciklust, és tiszta lappal induljunk a következőbe. Ha folyamatosan a múltbeli kudarcokon rágódunk, azzal a jelenünket mérgezzük, és fenntartjuk a stressz állapotát.

A meddőség lelki okai gyakran összefonódnak a saját identitásunkkal. Egy nő, aki nem tud teherbe esni, könnyen érezheti magát hiányosnak, vagy „hibásnak”. Ez az identitásválság tovább fokozza a nyomást. Az elengedés segít szétválasztani az önértékelésünket a reproduktív képességünktől. Emlékeztetnünk kell magunkat arra, hogy a nőiességünk és az értékünk nem a méhünk funkciójától függ.

A gyászmunka segíti a párkapcsolat megerősödését is. Fontos, hogy a párok beszéljenek az érzéseikről, és ne szigeteljék el egymást a fájdalomtól. A közös gyász, az egymás támogatása megakadályozza, hogy a teherbeesési kísérletek egyedüli fókusszá váljanak, és rombolják az intimitást. Ha elfogadjuk, hogy ez az út nehéz, és megengedjük magunknak a sebezhetőséget, az paradox módon felszabadító lehet.

Egy hatékony módszer a gyász feldolgozására a naplóírás, ahol minden hónapban leírhatjuk a csalódásunkat, majd tudatosan lezárhatjuk azt a fejezetet. A rituálék segítenek a lezárásban. Például, elégethetjük a leírt gondolatokat, vagy elültethetünk egy növényt, ami a reményt és a megújulást szimbolizálja. Ez az aktív elengedés a babavárás pszichológia egyik alappillére.

Gyakorlati lépések a mentális méregtelenítéshez és az elengedéshez

Az elengedés nem egy pillanat alatt történő döntés, hanem egy életmódbeli változás, ami fokozatosan épül be a mindennapokba. Ahhoz, hogy a testünk képes legyen befogadni az új életet, először meg kell tisztítanunk az elménket a felesleges stressztől és a kényszeres akarás terhétől. Ez a mentális méregtelenítés kulcsfontosságú a spontán teherbeesés esélyeinek növeléséhez.

1. Az információs böjt és a közösségi média szünet

A folyamatos keresgélés a fórumokon, a sikertörténetek olvasása, vagy éppen az ismerősök babafotóinak bámulása állandó összehasonlításhoz és szorongáshoz vezet. Vágjuk el a felesleges információáramlást! Tartsunk információs böjtöt a teherbeeséssel kapcsolatos témákban. Szüntessük meg azoknak a közösségi média felületeknek a követését, amelyek fájdalmat okoznak. Ez az önvédelem alapvető része az elengedés babavárás folyamatában.

2. A „kötelező szex” eltörlése

Térjünk vissza a romantikához. Ne a naptár diktálja, mikor legyetek együtt, hanem a vágy. Ha az együttlétek a ciklus közepén is örömteliek és spontánok, a stressz szintje automatikusan csökken. Beszéljük meg a partnerünkkel, hogy egy ideig félretesszük az időzítést, és csak az intimitásra koncentrálunk. Ez a lépés jelentősen csökkenti a teherbeesés stressz szintjét.

3. Stresszkezelő technikák beépítése

A meditáció, a jóga, vagy a mindfulness gyakorlatok bizonyítottan csökkentik a kortizolszintet. Naponta 15-20 percnyi légzőgyakorlat vagy vezetett meditáció csodákra képes. A jóga segít a test és az elme összekapcsolásában, és növeli a testtudatot, ami elengedhetetlen a termékenység növelése stressz nélkül elv érvényesüléséhez. Különösen ajánlott a termékenységi jóga, amely a medence területének vérellátását is javítja.

4. Hobbik és a „nem babás” élet visszahozatala

Ha minden gondolatunk a babavárás körül forog, az azt jelzi, hogy elveszítettük az egyensúlyt. Fektessünk energiát olyan dolgokba, amelyek örömet okoznak, és nincsenek kapcsolatban a gyermekvállalással. Utazás, festészet, sport – bármi, ami kizökkent a napi rutinból és a feszültségből. Ez segít emlékezni arra, hogy az életünk teljes és értelmes a baba nélkül is. Ez az elengedés lényege: nem a vágy eltemetése, hanem az életünk újraértelmezése.

5. A jövőtervezés ideiglenes felfüggesztése

A görcsös próbálkozás gyakran jár együtt a jövő túlzott tervezésével (Mikor lesz a baba? Mikor kell visszamennem dolgozni?). Hagyjuk abba a távoli jövő forgatókönyveinek gyártását. Koncentráljunk a jelenre, a ma megélt örömökre. Ez a jelenben élés segít megtörni a szorongás spirálját, ami a teherbeesés körüli bizonytalanságból fakad.

A tudományos háttér: a pszichoneuroimmunológia szerepe

Az elengedés babavárás témája nem csupán ezoterikus fogalom, hanem komoly tudományos alapokon nyugszik. A pszichoneuroimmunológia (PNI) az a tudományág, amely a psziché, az idegrendszer és az immunrendszer közötti kölcsönhatásokat vizsgálja. Ez a terület igazolja, hogy a mentális állapotunk közvetlenül befolyásolja a fizikai egészségünket, beleértve a reproduktív funkciókat is.

A tartós stressz és a szorongás elnyomja az immunrendszert, és krónikus gyulladást idézhet elő a szervezetben. A méh és a petefészkek környezetében lévő gyulladásos állapot jelentősen csökkentheti a beágyazódás esélyét. Amikor az elengedés révén csökkentjük a kortizolszintet, az immunrendszer újra kiegyensúlyozottabbá válik, csökken a gyulladás, és a test befogadóbbá válik.

Egyes kutatások azt mutatják, hogy a tudatos relaxációs technikák, mint például a meditáció, képesek módosítani a génexpressziót – különösen azokat a géneket, amelyek a stresszre és az immunválaszra reagálnak. Ez azt jelenti, hogy az elme erejével aktívan javíthatjuk a belső biológiai környezetünket, ami kulcsfontosságú a spontán teherbeesés szempontjából.

A PNI hangsúlyozza, hogy a test és az elme elválaszthatatlan. Ha a túlzott akarás gátolja a teherbeesést, annak nem csupán pszichés, hanem nagyon is mérhető fizikai okai vannak. Az elengedés tehát nem csupán egy spirituális tanács, hanem egy validált biológiai stratégia a termékenység támogatására.

A partner szerepe az elengedés folyamatában: közös teher helyett közös út

A babavárás és a meddőségi küzdelem ritkán egyéni utazás. A párkapcsolat teherbíró képessége komoly próbatétel elé kerül, különösen akkor, ha a görcsös próbálkozás feszültsége uralja a mindennapokat. Az elengedéshez mindkét fél aktív részvételére van szükség, de a férfi szerepe gyakran háttérbe szorul vagy félreértelmeződik.

A férfiak gyakran a probléma megoldására fókuszálnak, logikus lépéseket várnak, és kevésbé tudják kezelni a feleségük hullámzó érzelmi állapotát. Amikor a nő elkezdi az elengedés útját, a férfinak meg kell tanulnia támogatni őt anélkül, hogy sürgetné vagy megoldásokat erőltetne. A férfi feladata a biztonságos tér megteremtése, ahol a nő szabadon kifejezheti a félelmeit és a csalódottságát.

Fontos, hogy a párok elválasszák a szexuális életüket a babatervezéstől. Tartsanak „szabad zónát”, ahol az együttlét célja kizárólag a gyönyör és az intimitás megélése, nem pedig a reprodukció. Ez segít helyreállítani a kapcsolat érzelmi alapjait, ami a stressz csökkentésének egyik leghatékonyabb módja.

A férfi partnernek is szüksége van saját stresszkezelő mechanizmusokra. A férfiak is érezhetnek nyomást a teljesítmény és a „családfenntartó” szerep miatt. A közös hobbi, a sport vagy a közös relaxációs gyakorlatok segítenek a feszültség oldásában. Ha mindkét fél egyszerre dolgozik a teherbeesés stressz minimalizálásán, az elengedés sokkal könnyebb és hitelesebb folyamattá válik.

„A legnagyobb ajándék, amit a párunk kaphat tőlünk a babavárás idején, az a feltétel nélküli elfogadás. Elfogadni a félelmeit, elfogadni a testét, elfogadni a bizonytalanságot.”

A közös cél elérése érdekében néha el kell távolodni a céltól. Koncentráljunk a párkapcsolat minőségére, a közös élet élvezetére. Ez a fajta elengedés babavárás során gyakran eredményezi azt a meglepő fordulatot, amikor a baba érkezése éppen akkor történik meg, amikor a legkevésbé számítunk rá, mert a figyelmünk máshol volt.

Amikor az elengedés nem elég: a szakmai segítség és a határok

Az elengedés pszichológiai és érzelmi eszköz, de nem helyettesítheti az orvosi kivizsgálást, ha az indokolt. Fontos, hogy reális határokat szabjunk, és tudjuk, mikor van szükség szakmai segítségre. Az elengedés nem azt jelenti, hogy feladjuk az orvosi kezeléseket, hanem azt, hogy a kezeléseket nyugodt, stresszmentes állapotban éljük meg.

Ha egy évnyi sikertelen próbálkozás után (35 év felett hat hónap után) orvoshoz fordulunk, az a felelősségteljes gondolkodás jele. A kivizsgálások során kiderülhetnek olyan fizikai akadályok (pl. PCOS, endometriózis, spermiumproblémák), amelyek kezelése elengedhetetlen. Az elengedés a kezelések közben is kulcsfontosságú. Például, ha lombikprogramban veszünk részt, a mentális felkészülés (stresszcsökkentés, meditáció) jelentősen növelheti a beágyazódás esélyét.

A pszichológiai támogatás igénybevétele is az elengedés babavárás aktív része. A termékenységi tanácsadók, pszichológusok segíthetnek feldolgozni a gyászt, kezelni a szorongást és megtalálni a belső békét. A terápia során feltárhatjuk a meddőség lelki okai mögött meghúzódó mélyebb félelmeket és hiedelmeket, amelyeket egyedül nehéz lenne azonosítani.

Mikor kérjünk pszichológiai segítséget?

• Ha a babatervezés görcsös kényszerré vált, és a párkapcsolatot emészti.
• Ha a szorongás, a depresszió vagy a reménytelenség érzése uralja a mindennapokat.
• Ha a társasági események (babaváró bulik, gyermekes barátok látogatása) kibírhatatlanul fájdalmasak.
• Ha az orvosi kezelések (pl. inszemináció, lombik) sorozatos kudarcai után nem tudunk talpra állni.

A szakmai segítség nem a gyengeség jele, hanem a tudatos elkötelezettségé a mentális egészségünk iránt. Ha a testünk és az elménk harmóniában van, sokkal nagyobb eséllyel indulunk neki a fogantatás útjának, függetlenül attól, hogy természetes úton vagy asszisztált reprodukcióval próbálkozunk. A cél mindig a termékenység növelése stressz nélkül.

Történetek az átadás erejéről: amikor a baba akkor jön, amikor elengedtük

Számtalan történet kering a nők között arról, hogy a várva várt gyermek éppen akkor érkezett meg, amikor már feladták a görcsös próbálkozást. Ezek a történetek nem véletlen egybeesések, hanem a pszichoneuroimmunológia működésének élő példái. Amikor az elme elengedi a kontrollt, a test felszabadul a stressz alól.

Gondoljunk csak Annára, aki öt év sikertelen próbálkozás, két inszemináció és egy sikertelen lombik után döntött úgy, hogy szünetet tart. Felmondott a stresszes munkahelyén, elutazott a férjével, és elkezdett festeni. Négy hónappal azután, hogy „hivatalosan” is felhagytak a babatervezéssel, spontán teherbe esett. A teste megkapta az engedélyt a pihenésre, és ez a pihenés indította be a természetes folyamatokat.

Vagy Péter és Eszter esete, akik a meddőségi diagnózis után az örökbefogadás felé fordultak. Amikor az örökbefogadási folyamat elindult, és a fókuszuk a gyermek gondozására, nem pedig a fogantatásra helyeződött, Eszter teherbe esett. Ez a jelenség, bár nem általános, gyakori tapasztalat a meddőségi közösségekben. A túlzott akarás gátolja a teherbeesést, mert elvonja az energiát a jelen élvezetétől.

Ezek a történetek arra tanítanak, hogy a babavárás pszichológia kulcsfontosságú eleme az átadás. Az átadás nem a vágy feladását jelenti, hanem a ragaszkodás elengedését az időzítéshez és a módszerhez. Azt jelenti, hogy hiszünk abban, hogy a sors, a természet, vagy a bennünk rejlő erő tudja, mikor van a legmegfelelőbb időpont a fogantatásra.

A legfontosabb lecke, amit ezekből a tapasztalatokból levonhatunk: éljük az életünket. Ne tegyük függővé a boldogságunkat egy jövőbeli eseménytől. A babavárás legyen egy gazdag, önismereti utazás, nem pedig egy végtelen harc. Ha megtanulunk örülni a jelennek, azzal megnyitjuk az ajtót a jövő csodái előtt.

Élj a jelenben: a babavárás mint önismereti út

A várakozás hosszú időszaka, ha tudatosan éljük meg, hatalmas önismereti potenciált rejt magában. A babavárás lehetőség arra, hogy mélyebben megismerjük önmagunkat, a partnerünket és a kapcsolatainkat. Az elengedés segít abban, hogy a nehézségek ellenére is teljes életet éljünk, és ne csak „túléljük” a következő ciklust.

Használjuk fel ezt az időt arra, hogy megerősítsük a párkapcsolatunkat. Fektessünk időt a közös élményekbe, a kommunikációba és a kölcsönös támogatásba. Egy erős, szeretetteljes alap a legideálisabb környezet egy gyermek érkezéséhez. A teherbeesés stressz felszámolásának legjobb módja, ha a fókuszunkat a párkapcsolatunk minőségére helyezzük át.

Az önmagunkkal való törődés is előtérbe kerül. A termékenység növelése stressz nélkül megköveteli, hogy fizikailag és mentálisan is a legjobb formánkban legyünk. Ez nem csak a vitaminok szedését jelenti, hanem a megfelelő alvást, a tápláló étrendet és a mozgást is, ami örömet okoz, nem pedig kimerít.

Az elengedés babavárás idején egyfajta spirituális gyakorlat is. Megtanít minket a türelemre, az elfogadásra és arra, hogy a sorsunk alakulását ne kizárólag a mi akaratunktól tegyük függővé. Amikor elengedjük a kényszeres ragaszkodást a kívánt eredményhez, valójában sokkal nagyobb erőt és békét nyerünk. Ez a belső béke az, ami végül megteremti a legideálisabb körülményeket a fogantatáshoz.

A baba akkor jön, amikor akar, de ami még fontosabb: akkor jön, amikor a test és a lélek készen áll rá. A mi feladatunk, hogy ezt a készenléti állapotot megteremtsük, nem pedig az, hogy erőszakkal kikényszerítsük a folyamatot. Éljünk teljes életet, szeressük egymást, és bízzunk a testünk bölcsességében. Ez a valódi elengedés ereje.