Segítség, a nagyobb gyerek bántja a kicsit: hogyan kezeld hatékonyan a testvérféltékenységet?

Amikor a család bővül, az élet csodálatos fordulatot vesz. Azonban az örömbe gyakran vegyül egyfajta szorongás, különösen akkor, ha a nagyobb gyerek bántja a kicsit. Ez az élmény mélyen megrendítő lehet a szülő számára, hiszen egyik pillanatban még a testvéri szeretet idilli képét látjuk magunk előtt, a másikban pedig azt kell kezelnünk, hogy a nagy testvér üt, lökdös, vagy szándékosan fájdalmat okoz a kisbabának. Ez a jelenség nem a rossz szülői nevelés vagy a „gonosz” gyermek jele, hanem a testvérféltékenység egyik legtipikusabb és leginkább látható megnyilvánulása, ami a családi dinamika természetes, bár fájdalmas része.

A szülők gyakran keresnek azonnali megoldást, egy varázsütést, amellyel megszüntethetik a konfliktust. Ám a hatékony kezelés nem csupán a konkrét bántás elhárításáról szól, hanem a mélyben rejlő okok megértéséről és a biztonságos kötődés helyreállításáról. Ahhoz, hogy tartós békét teremtsünk a gyerekszobában, először meg kell értenünk, mi zajlik a nagyobb gyermek lelkében, és milyen eszközökkel segíthetjük őt abban, hogy a változást ne veszteségként, hanem gazdagodásként élje meg.

A testvérféltékenység pszichológiai gyökerei: Miért támad a nagyobb?

A felnőttek számára a kistestvér érkezése az élet ajándéka, de a nagyobb gyermek számára ez az esemény gyakran egyfajta trónfosztást jelent. Képzeljük el, hogy egy felnőtt életébe hirtelen bekerül valaki, aki elveszi a partnere teljes figyelmét, a hálószobát, és az élet minden addigi ritmusát felborítja. A kisgyermek pontosan így éli meg a helyzetet, csak sokkal intenzívebben, hiszen az ő figyelemigénye és a szülőktől való függése még alapvető biológiai szükséglet.

A bántás, a fizikai agresszió vagy a szóbeli támadás gyakran nem a kisbaba ellen irányul, hanem a szülői figyelem visszaszerzésére tett kétségbeesett kísérlet. A gyermek azt tapasztalja, hogy amikor szépen játszik, senki sem veszi észre. Amikor azonban meglöki a babát, vagy elkapja a játékát, a szülők azonnal, teljes intenzitással reagálnak. Ez megerősíti benne azt a téves hitet, hogy a negatív figyelem is jobb, mint a figyelem hiánya.

Gyakran megjelenik a regresszió is, mint a testvérféltékenység tünete. A nagyobbik gyermek hirtelen újra cumizni akar, bepisil, vagy olyan viselkedést vesz fel, ami már régen nem volt jellemző rá. Ezzel azt üzeni: „Én is kicsi vagyok, nekem is szükségem van ugyanarra a gondoskodásra, amit a baba kap.” Ez a viselkedés valójában a versengés egy formája, amelyben a nagyobbik megpróbál visszalépni a baba státuszába, hogy visszaszerezze a szülői gondoskodást.

Kulcsfontosságú megérteni, hogy a nagyobbik gyermek nem gonosz. Egyszerűen csak elveszettnek és bizonytalannak érzi magát egy olyan új világban, ahol az addig egyedül élvezett erőforrások (figyelem, idő, energia) hirtelen megoszlanak. A bántás tehát egyfajta segélykiáltás: „Vegyél észre! Szükségem van rád!”

Azonnali beavatkozás: Hogyan reagálj, amikor megtörténik?

Amikor a nagyobb gyerek fizikailag bántja a kicsit, az első és legfontosabb lépés a gyermekek biztonságának garantálása. A szülőnek azonnal be kell avatkoznia, de ezt a lehető legnyugodtabban kell tennie, hogy ne erősítse meg a gyermekben azt az érzést, hogy az agresszióval azonnali, intenzív figyelmet kap.

1. Azonnali szétválasztás és a biztonság megteremtése

Először is, azonnal el kell választani a két gyermeket egymástól. Ha a baba sír, először őt kell megnyugtatni, de ezt ne úgy tegyük, hogy közben a nagyobbik gyereket teljesen kizárjuk a helyzetből. A fizikai elkülönítés a legfontosabb, de ezt tegyük semlegesen, ítélkezés nélkül. Például: „Állj meg! Nem engedem, hogy bántsd a testvéredet.”

A hangnem legyen határozott, de ne kiabáljunk. A kiabálás vagy a dühös reakció csak tovább növeli a nagyobb gyermek szorongását, és megerősíti benne, hogy a negatív viselkedés a leghatékonyabb módja a szülő érzelmi reakciójának kiváltására. A szülői nyugalom a viharban a gyermek számára a stabilitást jelenti.

2. A viselkedés elítélése, nem a gyermeké

A leggyakoribb hiba, amit a szülők elkövetnek, az, hogy a gyermeket minősítik („Rossz kisfiú vagy!”, „Hogy tehetted ezt?”). Ehelyett a hangsúlyt kizárólag a viselkedésre kell helyezni. A gyermeknek éreznie kell, hogy a szülő szereti őt, de a viselkedése elfogadhatatlan.

Használjunk én-üzeneteket és koncentráljunk a szabályra: „Látom, dühös vagy, de nálunk tilos ütni. A testvérednek fáj, ha meglököd. Meg kell védenem őt.” Ez egyértelmű határt szab, miközben validálja a gyermek érzelmeit. A határozott, de empatikus reakció a kulcs.

3. Az érzelmek megnevezése és validálása

Miután a biztonság helyreállt, segítsünk a nagyobb gyermeknek megfogalmazni, miért támadott. A kisgyermekek még nem rendelkeznek megfelelő érzelmi szótárral. Ha megnevezzük az érzést, az segít neki feldolgozni azt:

„Nagyon dühösnek tűnsz. Úgy érzed, eleged van abból, hogy a baba mindig a kezében van? Értem, hogy frusztrált vagy, mert szeretnél velem játszani.”

A frusztráció és a düh validálása nem jelenti az agresszió elfogadását, hanem azt mutatja, hogy a szülő látja és érti a gyermek belső küzdelmét. Ez a fajta empátia csökkenti a feszültséget, és megnyitja az utat a pozitív kommunikáció felé.

A megelőzés művészete: A testvérféltékenység csírájában való elfojtása

A leghatékonyabb stratégia a testvérféltékenység ellen a megelőzés. Ez a munka már a terhesség alatt elkezdődik, és a baba születése utáni első hónapokban éri el a csúcspontját. A cél, hogy a nagyobb gyermek ne érezze magát feleslegesnek vagy lecserélhetőnek.

1. Felkészítés a kistestvér érkezésére

A felkészítés nem merül ki abban, hogy elmondjuk a gyermeknek, hogy kisbaba jön. Be kell vonni őt a folyamatba. Hagyjuk, hogy ő válassza ki a baba néhány ruháját, segítsen átrendezni a szobát, vagy meséljen a babának a hasunkon keresztül. Ez segít neki kialakítani a tulajdonosi érzést és a felelősséget az új családtag iránt.

Fontos, hogy reális képet fessünk a babáról. Ne ígérjük, hogy a baba azonnal játszótárs lesz, hiszen ez óriási csalódást okozhat. Mondjuk el, hogy a baba sokat fog sírni, aludni, és nem tud majd játszani. Így a nagyobb gyermek elvárásai a valósághoz igazodnak.

2. A minőségi idő ereje: A speciális idő rituáléja

A minőségi figyelem a testvérféltékenység elleni leghatékonyabb fegyver. Naponta legalább 10-15 percet szánjunk kizárólag a nagyobbik gyermekre, amit mi, szakemberek Speciális Időnek hívunk. Ebben az időben a baba alszik, vagy egy másik felnőtt vigyáz rá. A mobiltelefont tegyük félre, és csak a nagyobbik gyermekkel foglalkozzunk.

A Speciális Idő lényege, hogy a gyermek irányít. Ő dönti el, mit játszunk, miről beszélgetünk. Ez a szabad választás és a teljes, osztatlan figyelem visszajelzést ad neki arról, hogy ő továbbra is fontos, és a szülő számára a legértékesebb kincs. Ha a gyermek feltöltődik ebből a minőségi időből, ritkábban fog agresszióval próbálkozni a figyelemért.

3. A „segítő” szerepének megerősítése

Ne tegyük a nagyobb gyermeket „kistestvér-gondozóvá”, de adjunk neki valós, korának megfelelő feladatokat, amelyekkel segíthet. Például: „Hozd ide a pelenkát, de a baba feje alá én teszem a párnát.” Vagy: „Segítesz nekem énekelni a babának?”

Amikor segít, azt specifikusan dicsérjük. Ne csak annyit mondjunk, hogy „Ügyes vagy”, hanem: „Köszönöm, hogy ilyen óvatosan nyújtottad ide a cumit, ez nagy segítség volt nekem.” Ez a pozitív megerősítés erősíti a kötődést a babához, és a gyermek úgy érzi, hogy az ő szerepe is felértékelődött a családban.

Amikor a bántás a játékok miatt robban ki: A birtoklás harca

A testvérkonfliktusok nagy része a játékok birtoklásából fakad. A nagyobbik gyermek számára a játékai az ő én-határait jelentik. Amikor a kicsi hozzányúl valamihez, azt a nagy testvér személyes támadásnak éli meg. A szülők gyakran követik el azt a hibát, hogy elvárják a nagyobb gyerektől, hogy azonnal ossza meg a játékait.

Ez az elvárás különösen nehéz, ha a nagyobbik még csak 2-4 éves, és a dackorszak kellős közepén van, ahol a „enyém” szó a legfontosabb fogalom a szótárában. Ekkor még nem érti az empátia fogalmát, és nem képes más szemszögéből látni a helyzetet.

A megosztás helyett a váltás tanítása

Ne kényszerítsük a gyermeket azonnali megosztásra, különösen a kedvenc játékai esetében. A váltás (turn-taking) tanítása sokkal hatékonyabb. Ez azt jelenti, hogy a játékoknak van eleje és vége, és a gyermeknek van ideje befejezni a játékot, mielőtt átadja másnak.

Hozhatunk létre úgynevezett „Szent Játékokat”. Ezek azok a tárgyak, amelyeket a nagyobbik gyermek eltehet egy olyan helyre, ahová a kicsi nem ér el. Ezek a játékok csakis az övéi, és ezzel biztosítjuk a kontroll érzését. Ha a kicsi a nagy játékai után nyúl, a szülő feladata a kicsi elterelése, nem pedig a nagy kényszerítése az átadásra.

A megosztás egy felnőtt elvárás, amit a kisgyerek még nem képes teljesíteni. A biztonságos birtoklás érzése nélkül a gyermek nem fog tudni önként adni.

Konfliktuskezelés tárgyak felett

Ha a két gyerek egy tárgyon veszekszik, és a nagyobbik agresszíven reagál, a tárgyat azonnal vegyük el. Ezt hívjuk semlegesítésnek. „Látom, mindketten ezzel a kockával akartok játszani, de mivel nem tudjátok bántás nélkül használni, most elteszem, amíg meg nem nyugszunk.” Ez a módszer megakadályozza, hogy a gyermekek azt tanulják meg: az agresszióval jutnak hozzá a kívánt tárgyhoz.

Ezután térjünk vissza az érzelmek megnevezéséhez: „Kicsim, látom, mennyire ideges vagy, hogy a testvéred elvette a markolót. A markoló a tiéd, de a testvéredet nem lökheted el. Mit tehetnénk, hogy mindkét kezedben legyen valami?” A megoldáskeresésbe való bevonás megerősíti a gyermek problémamegoldó képességét.

Hosszú távú stratégia: A testvéri kötelék erősítése

A testvérféltékenység kezelése nem egy rövidtávú tűzoltás, hanem egy hosszú folyamat, amelynek célja a tartós és szeretetteljes testvéri kapcsolat kialakítása. Ezt a köteléket a közös élmények és a szülői példamutatás révén lehet megerősíteni.

1. Ne hasonlítsd össze őket

A szülői összehasonlítás, még ha pozitív szándékkal is történik („Látod, a testvéred már milyen szépen eszik!”), mérgező lehet a testvéri kapcsolatra. Minden gyermeknek egyedi identitásra van szüksége. Ha folyamatosan hasonlítjuk őket, az versengést és rivalizálást szül. A gyermekeknek érezniük kell, hogy ők önmagukban értékesek, nem a testvérükhöz viszonyítva.

Fókuszáljunk az egyéni erősségekre. Ha a nagyobbik ügyes a rajzolásban, dicsérjük a rajzát. Ha a kicsi gyorsan mászik, dicsérjük a mozgását. De külön-külön, nem egymás kontrasztjaként.

2. Közös feladatok és együttműködő játékok

Amikor a gyerekek már képesek együtt játszani, vezessünk be olyan játékokat, amelyekhez együttműködés szükséges, nem pedig versengés. Például: közös építkezés, ahol az egyik tartja a tornyot, a másik pedig építi. Vagy közös puzzle kirakása. Ezek a tevékenységek megtanítják nekik, hogy az együttműködés örömteli és hatékony.

A humor bevezetése is oldhatja a feszültséget. Ha a feszültség nő, egy bolondos hang, egy vicces arckifejezés, vagy egy hirtelen közös tánc segíthet megtörni a negatív mintát, és újra összekapcsolja a testvéreket egy pozitív élményen keresztül.

3. A konfliktusok mint tanulási lehetőség

Egy tapasztalt szülői magazin szerkesztőjeként hangsúlyoznunk kell: a konfliktusok nem a kudarc jelei. A testvérek közötti konfliktusok adják a legjobb lehetőséget a gyermekek számára, hogy megtanulják a tárgyalás, a kompromisszum és az érzelmi szabályozás képességét. A szülői feladat nem a konfliktusok eltüntetése, hanem a biztonságos keretek biztosítása a megoldásukhoz.

Amikor a gyerekek veszekednek, ne akarjuk azonnal eldönteni, kinek van igaza. A bíró szerepéből lépjünk ki, és legyünk inkább a facilitátorok. Kérdezzük meg mindkét felet, mi a céljuk, és milyen megoldási javaslataik vannak. „Mit tehetnénk, hogy mindketten boldogok legyetek?” Ez a megközelítés felelősségre vonja a gyermekeket, és megtanítja őket arra, hogy ők maguk is képesek megoldani a problémáikat.

A szülői bűntudat kezelése és az önmagunkra figyelés

A testvérféltékenység kezelése rendkívül kimerítő. A szülő gyakran érzi magát bűnösnek, mintha ő okozta volna a problémát azzal, hogy új gyermeket vállalt. Ez a szülői bűntudat (különösen, ha a nagyobbik gyereket elutasítónak érezzük) felőrölheti az ember energiáját.

El kell fogadni, hogy a gyerekek közötti rivalizálás normális és egészséges jelenség. A szülő feladata nem az, hogy tökéletes harmóniát teremtsen, hanem az, hogy szeretetet és stabilitást nyújtson a viharban. Ne feledjük, a nagyobbik gyermek is gyászolja az elvesztett egyeduralmat, és ezt a gyászt el kell fogadni.

A szülői kimerültség hatása az agresszióra

Amikor a szülő fáradt, türelmetlenebb, és hajlamosabb a dühös reakciókra. A gyermekek érzékenyen reagálnak a szülői stresszre, és ez gyakran növeli a testvérféltékenység intenzitását. Ha a szülő kimerült, nehezebben tudja biztosítani a minőségi időt és a nyugodt beavatkozást, ami a helyzet eszkalálódásához vezethet.

Ezért létfontosságú, hogy a szülő is gondoskodjon magáról. Ha van rá lehetőség, szervezzünk be segítséget, vagy kérjük meg a párunkat, hogy vegye át a babát, amíg mi a nagyobbikkal töltünk időt, vagy éppen fordítva. A szülői energia feltöltése alapvető feltétele a hatékony konfliktuskezelésnek.

Amikor a testvérféltékenység átlépi a határokat: Mikor kell szakemberhez fordulni?

Bár a testvérféltékenység normális, vannak olyan jelek, amelyek arra utalnak, hogy a helyzet meghaladja a szülői kompetenciát, és szakember (gyermekpszichológus, családterapeuta) segítségére van szükség.

A kismama magazin olvasói számára fontos, hogy tisztában legyenek a vörös zászlókkal, amelyek jelzik, hogy a gyermek mélyebb érzelmi nehézségekkel küzd, mint a szokásos rivalizálás.

Figyelmeztető jelek

Ha a nagyobbik gyermek viselkedése tartósan és intenzíven negatív, érdemes elgondolkodni a szakemberi segítségen. Különösen figyeljünk az alábbiakra:

• Súlyos és gyakori fizikai bántás: Nem csak lökdösés, hanem harapás, komolyabb sérülést okozó ütés, ami rendszeresen ismétlődik.
• Saját magát bántja: Ha a gyermek az agressziót önmagára fordítja (pl. fejét veri a falba, tépi a haját).
• Extrém regresszió: Ha a szobatisztaság elvesztése, vagy a beszéd visszafejlődése tartósan fennáll, és a gyermek láthatóan szenved tőle.
• Teljes elutasítás és visszahúzódás: Ha a nagyobbik gyermek teljesen elzárkózik a családtól, a babától és a szülőktől egyaránt, és hosszú ideig tartó szomorúságot mutat.
• Alvás- és étkezési zavarok: Ha a gyermek alvása drasztikusan romlik, vagy tartósan elutasítja az ételt.

Ezek a tünetek azt jelezhetik, hogy a gyermek szorongása túl nagy, és szüksége van egy külső, semleges fél segítségére, hogy feldolgozza a változást és a benne rejlő érzéseket. A szülői támogatás mellett a játékterápia rendkívül hatékony lehet a kisgyermekek számára az érzelmek kifejezésében.

A dackorszak és a testvérféltékenység metszéspontja

A helyzetet gyakran nehezíti, ha a kistestvér érkezése egybeesik a nagyobbik gyermek dackorszakával (kb. 18 hónapos kortól 4 éves korig). Ez az az időszak, amikor a gyermek a saját akaratát, az „én”-t fedezi fel, és a kontroll iránti igénye a tetőfokára hág.

Amikor a dackorszakban lévő gyermek életébe belép egy baba, a kontrollvesztés érzése extrém méreteket ölt. Márpedig a dackorszakban lévő gyermek számára a kontroll minden. A testvérféltékenység ilyenkor robbanásszerűen nyilvánul meg, mert a gyermek egyszerre küzd a függetlenségért és a szülői gondoskodásért.

A választás illúziója

A dackorszakban lévő nagy testvérrel szemben a leghatékonyabb eszköz a választás illúziójának biztosítása. Ha nem tudja kontrollálni, hogy éppen a baba van a karunkban, akkor legalább azt kontrollálhassa, hogy mit visel, vagy mit eszik reggelire. Minden apró döntési lehetőség, amit a kezébe adunk, segít csökkenteni a frusztrációját, és ezáltal a testvér elleni agressziót.

Például, ahelyett, hogy azt mondanánk: „Most csendben kell lenned, mert a baba alszik”, mondhatjuk: „Szeretnéd a csendes játékot a hálószobában játszani, vagy a konyhában szeretnél segíteni a mosogatásban?” Mindkét opció elfogadható, de a gyermek úgy érzi, ő döntött, és ez megnyugtatja az autonómia iránti igényét.

A szülői narratíva szerepe: Hogyan beszéljünk a testvéri kapcsolatról?

A szülői elbeszélés, vagyis az, ahogyan a szülők beszélnek a gyerekekről és a kapcsolatukról, alapvetően formálja a gyermekek önképét és egymáshoz való viszonyukat. Kerüljük a címkézést, mint például „a rosszcsont” vagy „a csendes”.

Ahelyett, hogy a negatív eseményekre fókuszálnánk, hangsúlyozzuk az összekapcsolódás pillanatait. Ha a nagyobbik gyermek csak egy pillanatra is megsimogatja a kicsi fejét, vagy megoszt vele egy mosolyt, azt emeljük ki és erősítsük meg. „Látom, milyen kedvesen nézel a testvéredre. Nagyon szeretitek egymást!”

A pozitív történetek mesélése is segíthet. Meséljünk a nagyobbik gyermeknek arról, milyen izgatottak voltunk, amikor megszületett, és hogyan vártuk. És meséljünk arról, hogy a baba mennyire felnéz a nagy testvérre, és mennyire szereti, ha közel van hozzá. Ez a narratíva építi a nagyobbik gyermek önbecsülését és a testvér iránti felelősségérzetét.

Példa a pozitív megerősítésre:

Gyakorlati technikák az agresszió csökkentésére

A megelőzésen és a pszichológiai megértésen túl, vannak konkrét, azonnal alkalmazható technikák is, amelyek segítenek a mindennapi feszültség csökkentésében, különösen azokban a helyzetekben, amikor a nagyobb gyerek bántja a kicsit.

1. A „helyettesítő” játékok

Amikor a nagyobb gyermek frusztrált, és ütni akar, adjunk neki lehetőséget, hogy a dühét elfogadható módon vezesse le. Ez lehet egy dühpárna, amit üthet, vagy gyurma, amit gyúrhat, vagy egy doboz, amit szétmarcangolhat. Ezt hívjuk helyettesítő agressziónak. Azt üzenjük: „A düh rendben van, de az emberek bántása nem az.”

2. A család közös szabályainak vizualizálása

Készítsünk közösen egy családi szabályrendszert, ami vizuális. Rajzoljunk egy képet arról, hogy „Mit teszünk a kezünkkel?” (Simogatunk, építünk, segítünk), és egy képet arról, hogy „Mit nem teszünk a kezünkkel?” (Ütünk, harapunk). Ha a gyermek bántja a kicsit, egyszerűen mutassunk rá a rajzra. Ez sokkal hatékonyabb, mint egy hosszú magyarázat, különösen a 2-4 éves korosztály számára.

3. A szülői fókusz eltolása

Ha a nagyobbik agresszívan lép fel, és a szülő azonnal csak a babával foglalkozik, a nagy testvér megerősítést kap arra, hogy az agresszióval azonnal eltávolítja a szülőt a babától. Ehelyett, miután a biztonságot garantáltuk, röviden és semlegesen foglalkozzunk a babával, majd fókuszáljunk vissza a nagyobbik gyermekre, amint megnyugodott.

Például: „A baba rendben van. Most neked segítek megnyugodni.” Ez azt mutatja, hogy a szülői gondoskodás nem a sértett félnek jár „jutalomként”, hanem mindkét gyermek alapvető szükséglete.

Összetett helyzetek kezelése: A nagyszülők és a környezet szerepe

A testvérféltékenységet gyakran bonyolítják a külső szereplők, például a nagyszülők, akik esetleg kétszereplős drámát játszanak. Előfordulhat, hogy a nagyszülők öntudatlanul is megerősítik a nagyobbik gyermek féltékenységét azzal, hogy túlzottan kényeztetik őt a baba érkezése után, mintegy kárpótlásul.

Fontos, hogy a szülők egységesen kommunikálják a családi szabályokat a nagyszülők felé is. Tisztázzuk, hogy a bántást nem toleráljuk, de a gyermek érzelmeit igen. Kérjük meg a nagyszülőket, hogy a dicséretet ne az összehasonlításra (pl. „Te vagy az okosabb”), hanem az egyéni erőfeszítésre fókuszálják.

A külső nyomás és a „jótanácsok” elkerülése érdekében határozzuk meg a családi határokat. Ha valaki megkérdezi, hogy „Miért ilyen rossz a nagy?”, egyszerűen válaszoljuk azt, hogy „Éppen nehéz időszakon megy keresztül, de dolgozunk az érzésein, és szeretettel támogatjuk őt.” Ez lezárja a témát, és jelzi, hogy mi vagyunk a helyzet felelős kezelői.

Korosztályonkénti eltérések az agresszió kezelésében

A beavatkozás módja nagyban függ a nagyobb gyermek életkorától. Másképp kezeljük egy 2 éves dührohamát, mint egy 5 éves szándékos rosszindulatát.

2-3 éves (Kisgyermekkori agresszió)

Ebben a korban a bántás szinte mindig impulzív, és a gyermek nem képes előre látni a következményeket. A szavak hiánya miatt ütéssel, harapással fejezi ki magát. A hangsúly itt a fizikai akadályozáson és az érzelmek megnevezésén van. Nem büntetünk, hanem tanítunk.

4-5 éves (Óvodáskor)

Ebben a korban már megjelenhet a szándékosság. A gyermek képes megérteni, hogy a tettei fájdalmat okoznak. Itt már bevezethetőek a természetes következmények (pl. ha tönkretesz egy játékot, segít megjavítani), és a rövid elszigetelés (time-out), mint megnyugvási lehetőség, de soha ne büntetésként.

6 éves kor felett (Iskoláskor)

Itt a féltékenység már gyakran verbális agresszióban, kiközösítésben vagy passzív ellenállásban nyilvánul meg. A szülői beavatkozásnak a beszélgetésre, az empátia fejlesztésére és a közös megoldáskeresésre kell fókuszálnia. Segítsünk neki megfogalmazni az igényeit, ahelyett, hogy támadna.

Végső soron, a testvérféltékenység kezelése egy bizalomépítő folyamat. Ha a szülő következetesen, szeretettel és határozottan reagál az agresszióra, a nagyobb gyermek megtanulja, hogy a negatív viselkedés nem hozza meg a kívánt eredményt (a szülő kizárólagos figyelmét), míg a pozitív közeledés igen. Így idővel a féltékenység átalakulhat szeretetteli testvéri kötelékké, ami a legnagyobb ajándék, amit a gyermekek egymásnak adhatnak.