Hogyan nevelhetsz kedves, empatikus és másokkal törődő gyereket?

A szülői lét egyik legmélyebb vágya, hogy olyan felnőttet neveljünk, aki nemcsak sikeres és boldog, hanem kedves, együttérző és felelősségteljes tagja is a társadalomnak. A világunk tele van kihívásokkal, és éppen ezért van nagyobb szükségünk, mint valaha, olyan gyermekekre, akik képesek kilépni a saját szűk érdekeik köréből, és meglátni a másik ember szükségleteit. Ez a fajta nevelés nem a véletlen műve, hanem tudatos, hosszan tartó munka, amely a csecsemőkorban kezdődik, és a kamaszkor végéig elkísér minket. A kulcs abban rejlik, hogy ne csak a teljesítményt, hanem a jellemet is neveljük.

Sok szülő a kognitív képességek fejlesztésére koncentrál, elfeledkezve arról, hogy a valódi siker és a mély, kielégítő kapcsolatok alapja az érzelmi intelligencia és a mások iránti törődés. A kedvesség és az empátia nem veleszületett tulajdonságok, bár az alapvető képesség megvan bennünk. Ezek a készségek olyanok, mint egy izom: ha nem használjuk, elgyengül. Ha viszont tudatosan eddzük, a gyermek természetes reakciójává válik a segítő szándék és az együttérzés.

Az empátia alapkövei: Miért fontos a törődés?

Az empátia az a képesség, hogy megértsük és megosszuk mások érzéseit. Pszichológiai szempontból ez a szociális interakciók motorja, a proszociális viselkedés – vagyis az önzetlen, segítő magatartás – alapja. Két fő típusa van: a kognitív empátia és az affektív empátia.

A kognitív empátia az, amikor értelmileg megértjük, min megy keresztül a másik. „Tudom, hogy most szomorú, mert eltört a játéka.” Ez a képesség az elme olvasására, a Theory of Mind (Tudatelmélet) kialakulásával fejlődik, általában 4-5 éves kor körül válik stabillá. Ez teszi képessé a gyereket arra, hogy mások nézőpontját is figyelembe vegye egy konfliktus során.

A neurobiológia régóta vizsgálja ezt a jelenséget. A tükörneuronok rendszere, amely az agyban található, alapvető szerepet játszik az empátia kialakulásában. Ezek a neuronok akkor aktiválódnak, amikor mi magunk végzünk egy cselekvést, és akkor is, amikor megfigyeljük, hogy valaki más végzi azt. Ez a biológiai alap teszi lehetővé, hogy már a kisgyermekek is átvegyék és értelmezzék a szüleik vagy a játszótársak érzelmi állapotát.

Ha egy gyermeket nem tanítunk meg az érzelmek felismerésére és kezelésére, könnyen kialakulhat nála az empátia fáradtsága, vagy ami még rosszabb, az apátia. Egy empatikus gyermek nagyobb valószínűséggel képes mély, tartós barátságokat kötni, jobban teljesít az iskolában (hiszen jobban tud együttműködni), és kisebb eséllyel válik agresszorrá vagy áldozattá.

A szülői modell szerepe: Te vagy a tükör

A nevelésben az egyik legfőbb tézis, hogy a gyermekek nem azt teszik, amit mondunk nekik, hanem azt, amit látnak tőlünk. A modellkövetés az empátia és a kedvesség tanulásának elsődleges eszköze. A szülői viselkedés a legfontosabb tananyag.

A szavaknál hangosabb tettek a mindennapokban

Gondoljunk bele, hogyan viselkedünk mi magunk a mindennapi stresszhelyzetekben. Hogyan reagálunk, ha valaki elénk vág a sorban? Hogyan beszélünk a pincérrel, az eladóval, vagy a nagymamával? A gyermek mindent észlel. Ha azt látja, hogy a szülő tisztelettel bánik másokkal, még akkor is, ha frusztrált, ezt a mintát fogja internalizálni.

A házastársi vagy partneri kapcsolatban mutatott empátia különösen fontos. Ha a gyerek azt látja, hogy a szülei veszekedés helyett meg tudják beszélni a konfliktusokat, és képesek bocsánatot kérni, megtanulja, hogy a szeretet és a tisztelet a nehéz pillanatokban is fenntartható. A szavakkal kimondott kedvesség, például a „Köszönöm”, „Kérlek” és „Bocsánat” használata a családtagok között nem csupán udvariasság, hanem az alapvető emberi tisztelet kifejezése.

Fontos, hogy ne csak a nagy gesztusokat mutassuk be. A kedvesség apró, rendszeres cselekvések sorozata. Amikor látjuk, hogy a szomszéd idős néni nehezen viszi fel a bevásárlást, és spontán felajánljuk a segítségünket – ez az a pillanat, amikor a gyermek a gyakorlatban látja a proszociális viselkedést. Ne várjuk meg, hogy a gyerek kérdezze, magyarázzuk el, miért segítettünk: „Láttam, hogy nehezen cipeli. Jó érzés, ha segíthetünk másokon.”

A hibázás mint tanulási lehetőség

Senki sem tökéletes, és mi, szülők is hibázunk. A kedvesség nevelésében kulcsfontosságú, hogy a gyermek lássa, mi magunk is képesek vagyunk elismerni a hibáinkat és bocsánatot kérni. Ha elveszítjük a türelmünket, kiabálunk, majd utána elfordulunk, a gyermek azt tanulja meg, hogy a hibák elől menekülni kell. Ha viszont visszamegyünk, és elmondjuk: „Sajnálom, hogy kiabáltam. Nagyon fáradt voltam, de nem kellett volna felemelnem a hangomat. Ez nem volt kedves tőlem. Bocsánatot kérek,” akkor a gyermek megtanulja a felelősségvállalást és a helyreállítást.

Ez az őszinteség erősíti a gyermek érzelmi biztonságát, és megmutatja neki, hogy a törődés nem azt jelenti, hogy soha nem vagyunk dühösek, hanem azt, hogy tudjuk kezelni a negatív érzéseinket anélkül, hogy másoknak ártsunk velük. A hitelesség a szülői modell alapja.

Az érzelmi intelligencia fejlesztése a gyakorlatban

Egy gyermek csak akkor lehet empatikus, ha először saját magát is megérti. Az érzelmi tudatosság fejlesztése az empátia előszobája. Ha egy gyerek nem tudja, mit érez, és miért, nem lesz képes mások érzéseit sem értelmezni.

Érzelmi szótár kialakítása

A legkisebbeknél kezdődik az érzelmek megnevezésével. Amikor a kisgyermek sír, dühöng, vagy túláradóan örül, mondjuk ki, mit látunk: „Látom, most nagyon csalódott vagy, mert nem mehetsz ki játszani.” Vagy: „Nagyon örülsz, ugye? Izgatott vagy!” Ez az elnevezés az érzelmi scaffolding, azaz az érzelmi állványozás módszere, amely segít a gyermeknek összekapcsolni a belső érzést a külső kifejezéssel.

Ahogy a gyermek nő, bővítsük az érzelmi szótárat. Ne csak a „boldog”, „szomorú”, „dühös” szavakat használjuk. Vezessük be a „frusztrált”, „aggódó”, „izgatott”, „szégyenkező”, „elégedett” fogalmakat. Minél finomabb az érzelmi nyelve, annál jobban képes lesz azonosítani és kezelni a saját és mások árnyalt érzéseit.

A szülői feladat nem az érzelmek elfojtása, hanem azok validálása, elfogadása és kezelése. A gyermeknek tudnia kell, hogy minden érzés rendben van, de nem minden viselkedés elfogadható.

Amikor a gyermek dühös, ne azt mondjuk, hogy „Ne légy dühös!”, hanem azt: „Értem, hogy dühös vagy, mert ez igazán frusztráló. De a düh nem ad jogot arra, hogy megüsd a testvéredet. Menjünk, vegyünk néhány mély levegőt.” Ezzel megtanítjuk a gyereknek, hogy az érzést elismerjük, de a negatív viselkedést korrigáljuk, ezzel megerősítve az érzelmi önszabályozás képességét.

A szociális képességek edzése és a nézőpontváltás

Az empátia valójában egy szociális képesség, amelyet társas környezetben kell gyakorolni. A szerepjátékok és a mesék kiváló eszközök erre. Amikor mesélünk, kérdezzük meg a gyereket, mit gondol, mit érezhet a szereplő. „Mit gondolsz, Zsuzsi miért sír? Mit tehetne János, hogy jobban érezze magát?”

A konfliktusok kezelése a játszótéren vagy otthon a testvérekkel a legfontosabb edzőterem. Amikor vita alakul ki, ne csak büntessünk, hanem segítsük a gyermeket a másik nézőpontjának megértésében. Ha a nagyobb testvér elvette a kisebb játékát, kérdezzük meg: „Nézz rá a testvéred arcára. Mit látsz? Szerinted mit érez most? Mit éreznél te, ha tőled vennék el a kedvenc játékodat?” Ez a reflektív párbeszéd segíti a kognitív empátia fejlődését.

Használjunk minél több nyitott kérdést, ami gondolkodásra készteti a gyereket a következményekről. Ezzel segítjük a kauzális összefüggések megértését a viselkedés és az érzelmi hatás között.

Fegyelmezés és empátia: A pozitív fegyelmezés ereje

A fegyelmezés nem a büntetésről szól, hanem a tanításról. A kedvesség nevelése során a fókusz nem a gyermek rossz voltán van, hanem a viselkedés másokra gyakorolt hatásán. A pozitív fegyelmezés (vagy autoritatív nevelési stílus) célja, hogy a gyermek belső motivációját erősítse a helyes cselekvésre, nem pedig a külső kényszerre épüljön.

A következmények megértése

Amikor a gyermek rosszul viselkedik, a legfontosabb lépés, hogy segítsük megérteni a cselekedetei okozta kárt vagy fájdalmat. Ha például az óvodában meglöki a társát, ahelyett, hogy azonnal „sarokba állítanánk”, üljünk le vele, és beszéljük meg a történteket.

• Mi történt? (A tények megállapítása.)
• Mit érezhetett a másik gyerek? (Az empátia felébresztése.)
• Miért volt ez rossz döntés? (A szabályok és a következmények megértése.)
• Hogyan tudjuk helyrehozni? (A helyreállítási folyamat.)

Ez a módszer nemcsak a helytelen viselkedést korrigálja, hanem megerősíti a gyermek felelősségtudatát és empátiás készségét. Ahelyett, hogy a gyermek a büntetés elkerülésére fókuszálna, arra fókuszál, hogy a viselkedése hogyan hatott másokra.

Büntetés helyett helyreállítás

A büntetés gyakran szégyenérzetet, haragot és ellenállást szül, és nem tanítja meg a gyermeket arra, hogyan cselekedjen legközelebb helyesen. Az empátiára épülő nevelés a helyreállító igazságszolgáltatás elveit követi. Ha a gyermek kárt okozott – legyen az fizikai, anyagi vagy érzelmi –, a feladat az, hogy ezt a kárt valamilyen módon helyrehozza.

Ha a gyermek széttépte a testvére rajzát, a helyreállítás nem az, hogy őt büntetésből eltiltjuk a tévétől. A helyreállítás az, hogy segítünk neki megjavítani vagy újra elkészíteni a rajzot, vagy ha ez nem lehetséges, akkor egy kedves gesztussal (pl. egy bocsánatkérő kártya rajzolásával) próbálja enyhíteni a testvére fájdalmát. Ez a folyamat tanítja meg igazán a gyermeket arra, hogy a tetteinek súlya van, és hogy a kedvesség aktív cselekvést igényel.

A kommunikációs stílus is elengedhetetlen. Kerüljük a minősítést („Rossz vagy!”, „Te mindig ezt csinálod!”). Használjunk inkább én-üzeneteket, amelyek a viselkedésre fókuszálnak: „Nagyon szomorú vagyok, amikor látom, hogy bántod a testvéredet. Ez fáj neki. Szeretném, ha kedvesen beszélnél vele.”

A kedvesség megtanítása a mindennapokban

A kedvesség és a törődés nem elméleti fogalmak, hanem a napi rutinba beépülő gyakorlatok. A gyermeknek lehetőséget kell adni arra, hogy aktívan gyakorolja a segítő magatartást, azaz a proszociális cselekvést.

Segítő kezek: A felelősségvállalás

A felelősségvállalás, például a háztartási feladatok elvégzése, közvetlenül összefügg a mások iránti törődéssel. Amikor a gyermek segít a házimunkában, megtanulja, hogy a közösség (a család) működéséhez az ő hozzájárulása is szükséges. Ez nem arról szól, hogy „jutalomért” segítsen, hanem arról, hogy a család része, és a feladatai nem terhek, hanem lehetőségek a hozzájárulásra.

A feladatok elvégzése közben hangsúlyozzuk, hogy ezzel kinek segít. „Amikor elpakolod a játékaidat, segíted apát, hogy könnyebben fel tudjon porszívózni, és segíted magadat is, mert legközelebb könnyebben megtalálod, amit keresel.” Ez az összefüggések tanítása erősíti a gyermekben a közösségért való felelősség érzését.

A hála gyakorlása

A hála az empátia szoros rokona. Ha a gyermek képes értékelni azt, amije van, kevésbé lesz hajlamos az önzésre, és jobban észreveszi a másoktól kapott segítséget. A hála gyakorlása lehet egy egyszerű esti rituálé, ahol mindenki elmondja, miért volt hálás aznap.

Ne csak az anyagi dolgokat emeljük ki. Beszéljünk az emberi kapcsolatokról és a kapott kedvességről: „Hálás vagyok, hogy a nagymama segített nekem megjavítani a biciklimet.” „Hálás vagyok, hogy a barátom megosztotta velem az uzsonnáját.” A szülői példa itt is meghatározó: ha a szülő rendszeresen kifejezi a háláját a párja, a gyerekei, vagy a közösség felé, a gyermek természetesnek veszi, hogy ez az élet része.

Az önkéntesség és a közösségi szerepvállalás

Amint a gyermek elég idős ahhoz, hogy megértse a tágabb környezetét, vonjuk be a jótékony cselekedetekbe. A proszociális identitás kialakításához elengedhetetlen, hogy a gyermek aktívan megtapasztalja az adás örömét.

Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy egy szegényházban önkénteskedjen, bár ez is egy lehetőség. Kezdődhet kicsiben: kiválogatni a megunt játékokat, hogy elajándékozzuk, sütit sütni a szomszédnak, aki beteg, vagy pénzt gyűjteni egy helyi állatmenhelynek. A lényeg, hogy a gyermek érezze: az ő kis cselekedete is valódi, pozitív változást hozhat mások életében.

Amikor adunk, beszéljünk a miértről. „Ezeket a ruhákat olyan gyerekeknek küldjük, akiknek nincsenek meleg téli ruháik. Képzeld el, milyen jó érzés lesz nekik, amikor megkapják.” Ez segít a gyermeknek összekapcsolni a saját cselekedetét a távoli empátiával, megértve, hogy a kedvesség túllép a közvetlen környezetén.

Konfliktuskezelés és a más nézőpontok elfogadása

A kedvesség nevelése nem jelenti azt, hogy a gyermek soha nem fog harcolni a játszótéren vagy vitatkozni a testvérével. A konfliktusok elkerülhetetlenek, de ezek a legfontosabb lehetőségek az empátia és a szociális problémamegoldás fejlesztésére.

A vita mint lehetőség

Sok szülő azonnal beavatkozik, hogy megoldja a testvérek közötti vitát, vagy hogy eldöntse, ki a hibás. Ezzel megfosztjuk a gyermekeket attól a lehetőségtől, hogy megtanulják a kompromisszumkötést és a tárgyalást. A szülői feladat a facilitálás, nem a döntéshozatal.

Amikor két gyerek veszekszik egy játékon, ne csak azt mondjuk, hogy „Osszátok meg!”, hanem segítsük őket a megoldás közös megtalálásában. „Látom, mindketten ezzel a piros autóval akartok játszani. Mi lehetne a megoldás, ami mindkettőtöknek megfelel? Javasoljatok két opciót.”

Ha a gyerekek elkezdenek megoldási javaslatokat tenni (pl. felváltva játszanak, vagy az egyik a kékkel játszik), akkor megtanulják, hogy a konfliktus megoldása nem az erősebb győzelme, hanem a kölcsönös tiszteleten alapuló megegyezés. Ezzel erősödik a szociális kompetencia és a mások igényeinek figyelembe vétele.

A perspektíva váltás ereje

Ahogy már említettük, a kognitív empátia a másik nézőpontjának felvételét jelenti. Ezt a képességet folyamatosan edzeni kell, különösen kamaszkorban, amikor a fiatalok hajlamosak az egocentrikus gondolkodásra.

Használjunk feltételes kérdéseket, amelyek a képzeletet is igénybe veszik: „Mi lenne, ha te lennél az új lány az osztályban, és senki sem akarna veled játszani? Hogyan éreznéd magad? Mit szeretnél, ha valaki tenne érted?” Ez a technika, a perspective taking, segít áthidalni azt a szakadékot, amely a gyerek saját érzései és a másik tapasztalata között húzódik.

Beszélgessünk a hírekről, a filmekről, a könyvekről, de ne csak a cselekményről. Koncentráljunk a karakterek motivációjára és érzéseire. Miért cselekedett így a főhős? Lehet, hogy a rosszfiú is csak szomorú volt? Ez a fajta kritikus gondolkodás és érzelmi elemzés mélyíti az empátiát.

A belső motiváció megerősítése: Dicséret és jutalmazás

Hogyan dicsérjük a gyermeket, hogy a kedvesség belső motivációvá váljon, és ne csak egy eszköz legyen a külső jutalom elérésére? Ez kulcsfontosságú kérdés az önzetlen viselkedés kialakításában.

A cselekedet dicsérete, nem a személyé

Amikor a gyermek kedvesen viselkedik, fontos, hogy ne csak azt mondjuk: „Milyen jó kisfiú/kislány vagy!”, mert ez a címkézés a teljesítményhez köti az értéket. Ehelyett dicsérjük a konkrét cselekvést és annak hatását.

Helytelen: „Te vagy a legkedvesebb gyerek a világon, mert segítettél.” (Túl általános, külső elvárást generál.)

Helyes: „Láttam, ahogy megosztottad a sütidet a barátoddal, pedig csak egy maradt. Ez egy nagyon gondoskodó cselekedet volt. Biztos vagyok benne, hogy a barátod nagyon örült neki.” (A cselekedetre és a pozitív következményre fókuszál.)

A dicséretnek hangsúlyoznia kell, hogy a kedvesség belülről fakad, és hogy a gyermeknek jó érzése van tőle. „Láttam, hogy mosolyogtál, amikor segítettél a nagymamának. Ugye, milyen jó érzés, ha segíthetünk másoknak?” Ezzel megerősítjük az intrinsic motivációt (belső ösztönzést).

Anyagi jutalom kontra érzelmi megerősítés

A kutatások egyértelműen kimutatják, hogy az anyagi jutalmak (pénz, édesség, ajándékok) a kedvességért csökkentik a belső motivációt. Ha a gyermek azért segít, mert csokit kap érte, akkor csak akkor fog segíteni, ha csoki a tét. Ez a viselkedés nem lesz önzetlen.

Ehelyett alkalmazzunk érzelmi megerősítést. A legfontosabb jutalom az a pozitív visszajelzés, amit a gyermek a segítő cselekedet végrehajtása közben és utána kap. Ez lehet egy ölelés, egy dicsérő szó, vagy az a tény, hogy látja a másik ember örömét.

A jutalmazásnak a jellemet kell építenie. Például, ha a gyermek kiállt egy bántalmazott társáért, az elismerés lehet egy közös, minőségi időtöltés, amellyel a szülő megmutatja, mennyire értékeli a gyermek bátorságát és erkölcsi integritását.

Különleges kihívások: Amikor a kedvesség akadályokba ütközik

Nem minden gyermek egyforma. Vannak, akik természetüknél fogva érzékenyebbek, másoknak nehezebb meglátniuk a másik oldalát. A szülői támogatásnak alkalmazkodnia kell a gyermek egyedi személyiségéhez.

A félénk és érzékeny gyerekek támogatása

A magasan érzékeny gyerekek (HSC) gyakran mélyen átérzik mások fájdalmát, de ez a túlzott érzelmi terhelés szorongást és visszahúzódást okozhat. Lehet, hogy tudják, hogy segíteniük kellene, de a helyzet túlterheli őket. Esetükben az empátia tanítása a határok meghúzásának tanításával kezdődik.

Meg kell tanítani nekik, hogy nem kell mindenki problémáját a saját vállukra venniük. Segítsünk nekik felismerni, mikor van szükségük egy kis időre, hogy feldolgozzák az érzéseiket. „Nagyon szomorú vagy, ami a barátoddal történt. Rendben van, ha most kicsit egyedül akarsz lenni, mielőtt elgondolkodsz, hogyan segíthetnél neki.”

A félénk gyermekeket bátorítsuk a kis lépésekre. Ha nehezen szólal meg mások előtt, kezdjük azzal, hogy köszönjön a pénztárosnak, vagy adjon át egy ajándékot a nagyszülőknek. A kis sikerek építik az önbizalmat, ami szükséges ahhoz, hogy a gyermek később ki tudjon állni másokért.

Kezelés, ha a gyermek bántalmazó vagy önző

Néha a gyermekek agresszívek vagy önzők lehetnek, különösen a testvéreikkel szemben. Ilyen esetekben a kedvesség nevelése a viselkedés korrekciójára és a bántó cselekedetek mögött meghúzódó okok feltárására fókuszál.

Fontos megérteni, hogy a bántalmazó viselkedés gyakran a kontroll elvesztésének érzéséből, vagy a negatív érzelmek kezelésére való képtelenségből fakad. A fegyelmezés során itt is a helyreállítás a cél, de nagyobb hangsúlyt kell fektetni az érzelmi szabályozás megtanítására.

Ha a gyermek megbánt valakit, a szülőnek kérlelhetetlenül ragaszkodnia kell a bocsánatkéréshez és a helyreállításhoz. Továbbá, meg kell tanítani a gyermeket arra, hogy azonosítsa a bántó viselkedést kiváltó érzést (pl. féltékenység, düh) és megtalálja annak konstruktív levezetését (pl. rajzolás, futás, ütögetés egy párnát).

A család mint értékrendszer hordozója

A kedves, empatikus gyermek nevelése végső soron a család által képviselt értékrendszer függvénye. A gyermekek akkor válnak kedves felnőttekké, ha a kedvesség és a törődés nem csak egy elvárás, hanem a család alapvető működési elve.

A családi értékek deklarálása

Beszélgessünk a gyerekekkel arról, mi a fontos a családunk számára. Ha a kedvesség, a tisztelet és az igazságosság a fő értékek, akkor ezeket rendszeresen meg kell erősíteni. Akár egy családi szabályrendszer formájában is rögzíthetjük: „Családunkban figyelünk egymásra, és segítünk, amikor látjuk, hogy valaki bajban van.”

Ez az értékalapú nevelés segít a gyermeknek eligazodni a morális dilemmákban. Amikor egy nehéz döntés előtt áll, visszanyúlhat a családi alapelvekhez, és felteheti a kérdést: „Ez a cselekedet összhangban van azzal, amit a családunk fontosnak tart?”

A média és a szociális háló befolyása

Manapság a gyerekek sok időt töltenek a képernyő előtt, ahol gyakran láthatnak erőszakot és empátiahiányt. Fontos, hogy szülőként tudatosan szűrjük a médiatartalmakat, és ami még fontosabb, beszéljünk róluk.

Ha egy filmben vagy egy online játékban a karakterek kegyetlenek egymással, használjuk ezt a pillanatot tanításra. „Mit gondolsz, miért volt a karakter gonosz? Hogy érezhette magát az áldozat? Mit tehetett volna ahelyett, hogy bántja a másikat?” A kritikus médiafogyasztás tanítása segít a gyermeknek megérteni, hogy a valóságban a kedvesség a cél, nem az agresszió.

A szociális médiában tapasztalt cyberbullying (internetes zaklatás) jelensége egyre nagyobb kihívás. Fontos, hogy a gyerekekkel nyíltan beszéljünk az online empátiáról. Tanítsuk meg nekik, hogy a billentyűzet mögött is egy valós ember ül, akinek érzései vannak. A kedvességnek a virtuális térben is érvényesülnie kell.

Az önmagunkkal szembeni kedvesség

Végül, de nem utolsósorban, a másokkal törődő gyermek nevelése megköveteli, hogy a gyermek megtanulja az öngondoskodást és az önmagával szembeni kedvességet. Ha a gyermek kimerült, szorongó vagy túlzottan önkritikus, nehezen fog tudni energiát fordítani mások támogatására.

A szülői feladat, hogy megtanítsuk a gyermeknek, hogy az öngondoskodás nem önzés, hanem szükséges feltétele annak, hogy másoknak is tudjon adni. Ez magában foglalja a megfelelő mennyiségű alvást, a tápláló ételeket, a mozgást, és azt is, hogy tudjon nemet mondani, ha túl sokat vállalt.

A tökéletesség hajszolása gyakran gátolja az empátiát. Ha a gyermek azt érzi, hogy csak akkor értékes, ha hibátlanul teljesít, akkor mások hibáit sem fogja tudni elfogadni. Mutassuk meg nekik, hogy az emberi lét része a hibázás, és hogy a kedvesség önmagunk felé is kiterjeszthető. Ez a fajta önelfogadás teszi lehetővé, hogy a gyermek nyitott szívvel forduljon a világ felé.